Varga Levente-íjász kiegészítők, bőrtárgyak
Menü
 
Üzenőfal
 
Magunkról
 
Bemutatkozó

Agyonisten!

Varga Levente vagyok, amúgy rendesen az apám fia, bátyám öccse. Édesanyám gyakran elsózott étkein (mert bizony nagy szerelem dúl még szüleim között) nagy nehezen felcseperedve a bőrhöz sodort a szél. Egyfelől fújt az a szél az íjászat felől, merthogy Balmazújvároson bátyámmal közösen alapítottuk a Balmaz Hagyományőrző Íjász Kört, másfelől meg, lévén, hogy Varga vagyok, felmenőim között bizonnyal akad olyan aki a bőr varrásával, megmunkálásával foglalkozott. Így amolyan örökség ez nekem. Csakis isteni adomány lehet, hogy olyan lánnyal hozott össze a sors, akire nem csupán minden másban, de a műhelyben is számíthatok. Munkáim, munkáink javarészt íjászkiegészítők: tegezek, tarsolyok, övek, fegyverövek, süvegek, de készítünk egyebet is, így táskák, női táskák, karkötők, hajcsatok, bicskatartók, vagy épp telefontokok is kerültek/kerülnek ki a kezeink alól.

Ha bármilyen kérdése van írjon elektronikus levelet az ortiki@citromail.hu -ra,

hívjon fel a 06 30 275 31 32-es telefonszámon, vagy keressen fel személyesen

Balmazújvároson a Bercsényi 37. szám alatt.

Minden jót!

 
kamilla
 
A tarsoly-László Gyula

László Gyula:

 

Árpádok népe - A tarsolyokról

Az övről lecsüngő „kellékek" közül itt csupán a tarsollyal foglalkozunk, mert a szablya, az íj, az íjtegez, a nyilak a fegyverzettel kapcsolatban kerülnek bemuta-tásra.
Az övről a tarsoly szíjon csüngött le, s ezt a szíjat is veretekkel díszítették. Ez a szíj egyúttal a tarsoly zárásához is szolgált. A tarsolyban a kovát, taplót és a csiholóacélt, tehát a tűzszerszámokat tartották. A tarsolyoknak több fajtáját ismerjük, behatóan foglalkozott velük Dienes István. Vannak esetek, amikor a csiholóacél és a kova „tarsoly nélkül" a jobb combcsont fejénél kerül elő. Ilyenkor bizonyos, hogy a tarsoly, amelyben őrizték őket, elpusztult. Hiszen a csiholóacélról még el tudnók képzelni, hogy a begöngyölődő száraira erősített szíjon függött volna, de a kova nem lóghatott a levegőben, sem a fenőkő! Egyszerű tarsolyok voltak azok is, melyeknek közepén egy négyágú, négylevelű virágkelyhet ábrázoló veret volt, közepén lyukkal. Ez a tarsoly fedelére kerüli, és amikor rácsukódott a tarsolyra, a lyukon átbújtatták azt a bújtatót, amelyen aztán átfűzték a tartószíjat, s így zárták a tarsolyt. Újabb szép példája a tarsolyoknak az, amelyet a

Budapest-farkasréti leletből állított helyre Dienes István. Ezen több különálló veret díszítette a tarsoly közepét és peremét, az aranyozott ezüstveretek közepén ékkő ült. Tarsolyaink nagy részét azonban a fedelet teljesen befedő lemez jellemzi. Ezeken mutatkozik meg a legszebben ötvöseink leleményessége.

 

Az egyszerű palmettabimbókból olyan változatos hálómintákat szőnek, ami valóban bámulni való. A mintahálók még néhol őrzik az egykori szerkezet központi veretének emlékét, az átfűzött tarsolyfüggesztő szíj emlékét, egyszóval előzményeik átütnek még a díszítőlapok mintakincsén.

A legtöbbet a

bezdédi tarsolylemezt idézik. Ez aranyozott vörösréz lemezből készült domborítással és poncolással. Középpontján egyenlő szárú kereszt van, amit lendületes palmettacsokor keretez, efölött pedig a két perzsa jellegű szörnyalak szemmel láthatólag a keresztet védi. A perzsa mitológiából ismert szímurgok ezek (más szóval kutyamadarak), megjelennek már az onogur művészetben is (bánhalmi szíjvég), ahol még tisztábban látszik perzsa kapcsolatuk. A bezdédi tarsolylemez mintája enyhén domborodik, a hátteret parányi körponcok díszítik. tehát a mintákat nem a fényárnyék erős domborműve emeli ki, hanem a háttér apró szemű mintázata. E dombormű legközelebbi párhuzama a 9. századi m'satta-i palota domborművein látható (Berlin. Pergamon Múzeum). Annak a keresztény-mohamedán műveltségnek emléke a bezdédi tarsolylemez, amelynek nyomait megfigyelhettük eddig is.

A tarsolylemezek, elkészítésüket tekintve, két csoportra oszlanak: a rajzosokra és a domborművesekre. Ez – úgy látszik – két külön iskola volt annak idején. A rajzosokra jó példa a
bezdédin kívül a bodrogvécsi, szolyvai, banai, eperjeskei. A bodrogvécsin az egymás leveleiből tovább sarjadó palmetták közeit poncolt köröcskék fedik, a szolyvain ugyanilyen szerkesztés jut érvényre, de itt a rajzot széles semleges felületek erősítik fel. Ugyanez a módszer az eperjeskein, míg a banain egymásba hurkolódó szalaghálóba illeszkednek a palmetták, amelyek tehát egymással nincsenek szerves kapcsolatban. inkább csak a hálóminta kitöltő elemei.

Ez a szalagháló ismétlődik a
galgóci tarsolylemezen, de erős fény-árnyék hatású domború rajz kíséretében. A palmetták leveleit sűrűn vonalkázott szegély keretezi. ez nyilván az egykori rátétmintát felvarró peremdísz maradványa. Hasonló ehhez a tarcali tarsoly, amelynek mintái erősen kidomborodnak, és a leveleken ott van a varrott szegély stilizálása.

A
kecskemét-fehéregyházi és a szolnok-strázsahalmi lemezek domborműves palmettáit olyan mély fény-árnyék játék kíséri, amely valósággal drámaivá teszi a palmettabozót sűrűjét. Az utóbbin a kőberakások helyén dudor emelkedik, pompásan ütemezve a zsúfolt felületet.

A rajzos és domborított műhely figyelemmel kísérhető a többi palmettás felületdíszítésnél is. Például rajzos és poncolt hátterű a geszterédi aranyveretes szablya mintakincse, visszakalapált hátterű, világos fényvezetésű például a bécsi szablya rajzos felületdísze.

Maradván a tarsolylemezeknél, felvetődik a kérdés, hogy kinek volt joga a lemezes tarsoly viseléséhez, és az milyen ranggal járt. Feltehetőleg csak a nemzetség- vagy nagycsaládfőket illette meg ez a rangjelző díszítmény. Van a tarsolyoknak még egy csoportja, amelynek karcolt díszítése feltehetően rátétmintákat ismétel.

Felvetődött az a kérdés is, hogy vajon az a szépséges díszítőrendszer nem a honfoglalás előtt Árpád népéhez csatlakozott kabarok emléke-e? Ezt egyrészt a leletek térképezése cáfolja (elterjedésük nem esik egybe a kabarok szállásterületével), másrészt az a meggondolás, hogy ha a kabar arisztokrácia magával hozta volna ötvöseit (ami végre is elég valószínű), akkor ezek nem korlátozták volna ötvöstudásukat a peremdíszítő palmettákra, hanem éltek volna alakos művészetükkel is. A palmetták rajzolatának egyes elemei megtalálhatók gazdag ember- és állatalakos környezetben a nagyszentmiklósi kincsben.

Maradván a tarsoly tartalmánál: jellemző, hogy csak férfisírokban találunk csiholó acélt és kovát, s nyilván taplót is. A tűzszerszámok kizárólagos férfijellege a tűzgyújtás szertartásának emlékét őrzi: ez férfimunka volt s maradt még sokáig. Az asszonynép úgy mentette át másnapra a tüzet, hogy a parazsat hamuval takarta.

 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
A blogban még nem található bejegyzés.
Friss hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Archívum
A blogban még nem található bejegyzés.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Irodalom
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre